Fordítsd ápolási percekre szurkolásodat!

Miért támogasd Te is célunkat?

Győzelmet és vereséget, szenvedést és fájdalmat nem csak egy sportversenyen kell méltósággal viselni, hiszen az élet minden területén kerülhet az ember olyan helyzetbe, amikor valamilyen nehézséggel, veszteséggel vagy betegséggel kell megküzdenie. Meggyőződésünk, hogy a betegekhez való szeretetteljes odafordulás tartalommal töltheti meg az élet utolsó szakaszát. Mert mindig jól jön egy segítő kéz, egy jó szó. A Spartathlon Magyar Csapat ultrafutói ezért képviselték a hospice-betegek ügyét a 2019-es verseny során, és viselték a sárga nárciszt. Szeretettel gratulálunk bámulatos  teljesítményükhöz és kimagasló eredményeikhez!

Adománygyűjtésük során a szurkolók, támogatók több mint fél millió forintot adományoztak. Akciójukat azonban folytatták: Maráz Zsuzsi, Bódis Tomi és Csécsei Zoli is dedikálta és árverésre ajánlotta hivatalos pólóját, amiben végigküzdötte a távot. Negyedik felajánlásuk egy egyedi csapatpóló volt, amit az összes nárciszt viselő ultrás aláírt. Így a versenyhez kapcsolódó összes adománygyűjtéssel egy betegszobánk 2 és fél havi fenntartását tette lehetővé a Spartathlon Magyar Csapat nagyszerű tábora!

Köszönjük!

Bíró Attila (Szlovákia) · Bódis Tamás · Bognár Ákos · Borbás Tibor · Czunyi Károly · Csákány Krisztina · Csécsei Zoltán · Gálik Ervin (Szlovákia) · Gyöngyösi János Tibor · Káldi Péter · Kisháziné Zombory Erika · Korányi Balázs (USA) · Kovács Ádám · Lőw András · Maráz Zsuzsanna · Marton-Mlecsenkov Éva · Máthé Zoltán · Nagy Zsolt · Pók János · Sárosi Gyula · Simonyi Balázs · Szöllősi Róbert · Taksonyi Szilárd · Toldi Péter · Tóth Attila · Vágó Boglárka · Veress Béla · Zahorán János

Adományozok

Spartathlon 2019

[donateformbutton id=”13258″ list=”true”]

A társadalom elkötelezett támogatása nélkül nem lenne lehetőségünk arra, hogy minél több gyógyíthatatlan daganatos betegnek és családjának nyújtsunk szakszerű segítséget az élet talán legnehezebb időszakában. Mivel fontosnak tartjuk az átláthatóságot, tevékenységünk dokumentumai, szakmai és gazdasági beszámolóink IDE kattintva mindenki számára hozzáférhetők. Az esetlegesen felmerülő észrevételeiket, visszajelzéseiket IDE kattintva juttathatják el hozzánk.

Tartsd a lépést!

Kattints, és kísérd idén is online valós idejű GPS nyomkövetéssel a magyar futókat szeptember 27. 06:00 és szeptember 28. 18:00 között (nem lesz minden indulónknak jeladója).

A Spartathlonról

Az Athén és Spárta közötti legendás Spartathlon futóverseny minden év szeptemberének utolsó hétvégéjén rajtol el. A mezőny, idén 25 magyar futóval, az Akropolisz lábától indul a Spárta főterén álló Leonidász király szobrához. A szigorú szintidők, a masszív emelkedők és a szélsőséges – forró vagy épp viharos – időjárás miatt a 246 kilométeres Spartathlont az egyik legkeményebb futóversenyként tartják számon.

Kövesd a Csapatot!

Csatlakozz a Spartathlon Magyar Csapat
Facebook közösségéhez és kísérd figyelemmel az indulókról érkező legfrissebb híreket képekkel és élő bejelentkezésekkel!

A Magyar Hospice Alapítványról

Alapítványunk a nem gyógyítható daganatos betegek teljes körű, magas színvonalú egészségügyi ellátását végzi térítésmentesen. Célunk a lehető legjobb életminőség biztosítása, a fájdalom csillapítása és a veszteséggel küzdő családok támogatása. Gyermekhospice otthoni ellátásunk során szakszerű ápolással, a kínzó tünetek enyhítésével, lelki támogatással segítünk azért, hogy a család az utolsó percekig együtt lehessen.