Magdolna vagyok, 37 éves. 2017 tavaszán kezdtem önkénteskedni.
Korábban a munkámból adódóan nem volt időm ilyesfajta tevékenységre. Aztán az élet úgy hozta, hogy több szabadidőm lett, mint amennyire feltétlenül szükségem volt.
Hogy miért az Alapítványt választottam?
Pszichológia szakos hallgatóként az egyetemen egy beadandó dolgozat megírásakor – mondhatni teljesen véletlenül – került a kezembe Polcz Alaine Meghalok én is? című könyve. Annyira magával ragadott, hogy elolvastam az írónő valamennyi írását.
Szakdolgozatom témája is a rákbetegek ápolásával volt kapcsolatos. Egyre jobban beleástam magam a tanatológiai szakirodalomba. Korábban is hallottam már a hospice mozgalomról, de ekkor ismerkedtem meg egy kicsit jobban vele.
Amikor úgy alakult az életem, hogy lett annyi szabadidőm, amiből heti néhány órát arra tudtam szánni, hogy olyanoknak segítsek, akiknek erre szükségük van, elkezdtem önkéntes munkát keresgélni az interneten. Az első találatok egyike éppen a hospice önkéntességről szólt.
Mivel egyszer már úgy került az „utamba” ez a téma, hogy nem kerestem, azt gondoltam, nem lehet véletlen, hogy megint ez bukkant fel előttem. Azonnal jelentkeztem a képzésre, ami teljesen véletlenül 2-3 hét múlva indult is.
Sokan nem értik, miért megy valaki önként olyan emberek közé, akik az életük utolsó heteit, napjait, óráit élik, hiszen olyan borzasztó azt látni. Valóban nem könnyű, ám szerintem nem arra kell koncentrálni, hogy ők haldokló betegek, hanem éppen arra, hogy élő emberek. Azt gondolom, hogy azok, akik szembesültek már azzal, hogy a kórházak elfekvő részlegein milyen körülmények közt halnak meg emberek, pontosan tudják és értik azt, hogy mennyire fontos, hogy egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben lévő beteg mellett ott legyünk, segítsünk neki. Nem feltétlenül nagy segítségről van szó: adni egy pohár vizet, betakarni, vagy egyszerűen csak meghallgatni és mindenekelőtt az emberi méltóságot megőrizni.
És ez az önkénteseknek legalább annyit ad, mint a betegeknek. Nekem többek közt azt tanította meg a házban végzett önkéntesség, hogy mi az, ami igazán fontos az életben. Közhelynek tűnhet, de valóban sok mindent átértékeltem azóta.