Esterházy Péter példátlan bátorsággal és nyíltsággal beszélt, írt saját betegségéről, hasnyálmirigyrákjáról, 2016-ban bekövetkezett halála előtt. A betegség egyfajta dokumentációjaként jelent meg Hasnyálmirigynapló című könyve, amely talán a kortárs irodalom leghúsbavágóbb, legőszintébb darabja.
„Kettős csőd (egy előnyös ajánlaté meg az enyém): eléggé reggel szól a telefon, itt nem tudom, kicsoda Debrecenből, volna egy igen előnyös ajánlatunk az Ön számára, ha nem zavarok. De igen, ez a helyzet, zavar. Akkor hívom később. Ne hívjon. Rákos beteg vagyok, nem tudok evvel foglalkozni. Döbbent csönd. Elnevetem magam, ne ijedjen meg, tényleg rákos vagyok. Ezt is nevetve mondom, úgy érzem, mentegetőzve. A kurva anyáddal szórakozzál, mondja hirtelen a nő. Még mindig nevetgélek, amikor rám csapja a kagylót. Attól tartok, igaza van. De hát most már mit csináljak. Végig igazat mondtam, mégis rosszul beszéltem. (…) Ne haragudjék, asszonyom.” (Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló, Magvető, 2016)
Esterházy őszintén ír a félelmeiről, bizonytalanságairól, Istenhitről és a halállal való szembesülésről, az élet végi út nehézségeit, kérdéseit is bátran vállalva – látjuk ezt a fenti idézetben is. Sőt, még viccel is: igazi, szerethető rendbontás.
A könyv a szembenézés könyve, újra és újra arra figyelmeztet minket, hogy beszélni kell, hogy a halál nem tabu, hogy a hallgatás nem old meg semmit, nem könnyít sem a mi, sem a hozzátartozóink szorongásain, lelkén. És éppen azért, mert beszél, elmondhatja és el is mondja, s nekünk, ha van rá fülünk, hát itt a lehetőségünk elolvasni és megérteni: félni igenis szabad. És jó, ha erről is lehet beszélni.
„Szorongok. Vagy ez félés? Azt mondja nekem a hasnyálmirigytündér, hogy itt evvel az én derűmmel ne próbálkozzam. […] A derű Istené, mondja ő. És még hozzáteszi, hogy gondoljam át vagy el vagy újra radikálisan az életem. Ezt értem is, meg nem is. Indulok, 7 óra van. Nehéz a gyomrom. Mi lesz.” (Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló, Magvető, 2016)
(Fotó: Erdőháti Áron)