Mindig örülök, ha megismer. És ma boldogan mondta: “Zsuzsika…”.
Vacsorához készülődtünk, megpróbálkoztunk a sajtkrémes kenyérkatonákkal és főtt tojással, de nem ment. Nehezére esik a rágás, zavarja az ételdarab a szájában. Így maradt az epresjoghurt. Azt nagyon szépen megette. Csendben ettünk, csukott szemmel nyitotta száját a következő falatért. Amikor végeztünk, fogtam egy illatos törlőkendőt és gyengéden áttörölgettem megdagadt ujjait, arcát. Ekkor nyitotta ki a szemét. Szótlanul kezeibe fogta az enyémet és kezet csókolt.
“Ez volt a legjobb a mai napban…” – mondtam én.
“Micsoda, a kézcsók? ” – kérdezte.
Csak bólintottam.
Erre kezei közé fogta a másik kezemet és azt is megcsókolta. Többet nem beszéltünk már este. De én, a könnyeimen keresztül is láttam a könnyeket az Ő szemében!
Nem tudom, melyikünk kapott többet ezen az estén…
(Zsuzsa, Budapest Hospice Ház)
A kép illusztráció, és a Magyar Hospice Alapítvány tulajdonát képezi, felhasználása nem engedélyezett.