1% 2020 – ÖNÖN IS MÚLIK!

ADÓ 1% KISOKOS

A Magyar Hospice Alapítvány a kezdetek óta nagy figyelmet fordít a társadalmi szemléletformálásra. Egyik legfontosabb elemünk ebben, hogy az egymásra való odafigyelés, törődés ne álljon meg a szűkebb családi, baráti körünknél, hanem lássunk rá a mindannyiunkat érintő kérdésekre, problémákra.

Törvényes lehetőség, ami egy forintjába sem kerül!

Magyarországon számtalan civil szervezet munkálkodik azon, hogy a társadalom minél kiegyensúlyozottabban működhessen. Sokszor állami feladatokat vállalnak magukra. 
Odafigyelésünk csupán néhány percbe kerül. Személyes felelősségvállalásunk a kulcs. Ajánlja fel 1%-át, és környezete figyelmét is hívja fel ennek fontosságára, különösen most, amikor számos civil szervezet  feladatellátását nehezíti meg a járványügyi helyzet. Hatással vagyunk jövőjükre!

  • Ne becsülje le saját segítsége mértékét!

Sokan gondolják, ugyan mit is lehet kezdeni pár ezer forinttal? Mi azt valljuk, sok kicsi sokra megy. A Magyar Hospice Alapítvány minden felajánlott adóforintot a betegellátás zavartalan működtetésére használ fel, s mindent elkövetünk, hogy a megváltozott körülmények közt is helyt álljunk. Néhány összeg a gondoskodás nyelvén:

  • 500 Ft felajánlással – hozzájárul egy beteg étkezéséhez az alapítvány által fenntartott Budapest Hospice Házban
  • 1000 Ft felajánlással – 20 perc szakápolási időt biztosít egy-egy betegünk számára
  • 3000 Ft felajánlással – egy felnőtt beteg otthonápolási vizitjének díját adományozza
Tavaly a támogatások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy 2019-ben mintegy 530 családnak nyújtottunk segítséget az élet talán legnehezebb időszakában. Orvosaink, ápolóink, gyógytornászaink, pszichológusaink és önkénteseink megközelítőleg 5800 alkalommal biztosítottak betegeinknek szeretetteljes, szakszerű otthoni ápolást és lelki támogatást.

Ha szeretné tudni, hogy adója 1%-át mire fordítják, adja meg a nyilatkozaton adatait, hogy közvetlenül tájékoztathassák az eredményekről.

  • Határidők, tudnivalók:

2017 óta a NAV minden adózó részére elkészíti a személyi jövedelemadó bevallásának tervezetét. A digitalizáció korát éljük, ez tehát szükséges és fontos előrelépés. Az erről szóló legfontosabb tudnivalókat ITT találja.
Ezzel egy időben ne feledkezzünk meg a társadalmi gondoskodásról, arról a részről, mely az online világban még mindig az emberit képviseli.
Május 20-ig bármikor leadhatja adója 1%-ról szóló rendelkezését a NAV ügyfélszolgálatain,  postai úton, munkáltatójánál, vagy elektronikusan a NAV ügyfélkapuján keresztül.

  • Tudatos adományozó:

Számunkra fontos, hogy Ön meggyőződjön róla, felajánlása célba ért és adóforintjait az Alapítvány tevékenységére fordítottuk. Az 1% felajánlásra jogosult szervezetek listáját ITT találja. Minden esetben látogassa meg a kiválasztott szervezet honlapját! A hitelesség, átláthatóság megítélésben segítségére lehet, ha a felületen megtalálja annak éves jelentését, pénzügyi beszámolóját, illetve az előző év 1%-nak felhasználásáról szóló jelentést.
Erősítse meg választását, keresse fel a kedvezményezett közösségi oldalait, kövesse nyomon aktualitásait, eseményeit.

1% 2020 – ÖNÖN IS MÚLIK!
www.egyszazalek.hospicehaz.hu

A kép a Magyar Hospice Alapítvány tulajdonát képezi, felhasználása nem engedélyezett.