Nárcisz Futás

A 2010 óta évente megrendezett Nárcisz Futásokkal célunk, hogy a gyerekek megtanulják: a győzelmet vagy a vereséget a sportpályán kívül is méltósággal viseljük. Programunkkal arra fókuszálunk, hogy felhívjuk a figyelmet az élet és egymás tiszteletének fontosságára.

Nárcisz Futás

Iskolai programunk keretében azért dolgozunk együtt a pedagógusokkal, hogy a gyermekek felnőttként cselekvő együttérzéssel viszonyuljanak az elesettekhez, beteg embertársaikhoz és könnyebben fogadják el, hogy az elmúlás az élet része.

Minden év áprilisában, a sárga nárciszok virágzásakor a programban részt vevő pedagógiai intézmények tanulói színes eseményekkel, futással ünneplik a telet legyőző tavasz első hírnökeit, a reményt hozó, életet szimbolizáló virágok megjelenését.

A sportprogrammal célunk az is, hogy a gyerekek megtanulják: a győzelmet vagy a vereséget a sportpályán kívül is méltósággal viseljék, hiszen az élet minden területén kerülhet az ember olyan élethelyzetbe, amikor egy veszteséggel vagy betegséggel kell megküzdenie.

Szeretnénk, ha a betegekért, az emberi méltóságért vállalt futással az indulók erőt adnának és együttérzésüket fejeznék ki a súlyosan beteg emberek számára.

A kapcsolódó intézmények köre nagyon sokszínű, az értelmileg, érzékszervileg sérült vagy testi fogyatékossággal élő, esetleg krónikusan beteg gyerekek ép társaikkal közösen vesznek részt az eseményen. A generációk közötti szolidaritás jegyében Ferencváros kerületében az idősklubok tagjai is csatlakoznak tavaszi programunkhoz.

CSATLAKOZÁSI LEHETŐSÉGEK:

A szándéknyilatkozat letölthető innen.
A programban részt vevő aktív és lelkes iskolákat/óvodákat, Nárcisz Iskola/Nárcisz Óvoda címmel tüntetjük ki.

Várjuk az iskolák, óvodák jelentkezését!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Molnár Emese, programvezető
Tel.: +36 20 261 3334
E-mail: emese.molnar@hospicehaz.hu