Papp Kriszti és Nagy Kriszta

Papp Kriszti és Nagy Kriszta

Nagy Krisztával február óta ismerjük egymást. A futás hozott minket össze, melyet ő több éve űz, azonban beszélgetéseink során kiderült, hogy érdeklődésünk nem csak ezen a ponton egyezik. A jótékony futásra való felkészülés biztosan segít abban, hogy jobban megismerjük egymást és hozzájárul barátságunk elmélyítéséhez is.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy velem tart-e ebben az ügyben, annyit kérdezett csak, hogy "Hogy képzeled a veled tartást?" és "Melyik verseny legyen?" Ezúton is köszönöm Neki, hogy gondolkodás nélkül igent mondott!

Én 2015 őszén kerültem kapcsolatba a Magyar Hospice Alapítvánnyal, egy önkénteseknek szóló képzés keretén belül. Ez idő alatt megtapasztaltam, hogy mennyi és milyen sokrétű feladatot látnak el az itt dolgozók. Láttam, hogy munkájukkal nem csak a betegek egyénre szabott, életvégi ápolásához járulnak hozzá, hanem a betegek családtagjainak is támaszt nyújtanak. Mindezt térítésmentesen teszik, "mert az emberhez méltó halál, minden ember alapvető joga."

Futásunkkal szeretnénk 100 000 FT adományt összegyűjteni az Alapítvány javára. Ennek eléréséért vállaljuk 2016. október elején a Spar Maratonon 20 km lefutását, továbbá 2016 novemberében a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratonon 56 km megtételét. Ebből a sok-sok kilométerből 12 km-t futunk közösen. A munka nagyobb részét Nagy Kriszta teljesíti, jómagam életem első 7 km-es távját futom majd.

Kérünk Téged, ha lehetőséged engedi, rajtunk keresztül támogasd a Magyar Hospice Alapítványt!

(Ha cégként támogatsz, igazolást állít ki az alapítvány, így leírhatod az összeget az adóból.)

Hasznosat tenni sokféleképpen lehet. Emberségesnek lenni, adakozni, saját magunk számára is felemelő érzés. Köszönjük, ha segítesz!

Te is futnál?

MI AZ A NÁRCISZ FUTÓKÖR?

A Nárcisz Futókör a Magyar Hospice Alapítvány jószolgálati futóköre.

Maratonista, félmaratonista futóink minden lépésükkel segítik a gyógyíthatatlan daganatos betegek humánus életvégi ápolását.

A Nárcisz Futókör tagjai jótékony célra ajánlják fel egy-egy versenyüket, hiszen a táv teljesítésén kívül adománygyűjtő feladatot is vállalnak. Közös cselekvésre buzdítják környezetüket: szeretteik, ismerőseik, munkatársaik a drukkoláson túl felajánlásaikkal a versenytáv egy-egy szakaszát támogatják.

Adománygyűjtési célom:

100.000 Ft

Itt tartok most:

76.000 Ft

Tiszteletkör Üzenj nekem!

Eddigi támogatóim:

Páll Tamás

2016.12.09.

5.000 Ft.


Mónus-Nagy Katalin

2016.12.04.

5.000 Ft.


Anonim

2016.11.25.

20.000 Ft.


Turzai Józsefné

2016.11.20.

2.000 Ft.


Angel Mária

2016.11.20.

1.000 Ft.


Mocsáry Gabriella

2016.11.10.

5.000 Ft.

Hajrá Kriszták!


Zsiga Bernadett

2016.11.09.

3.000 Ft.

Hajrá lányok! Siófokon találkozunk! :)


Nagy Gabriella

2016.11.14.

3.000 Ft.

Hajrá Kriszták!


Kovács Csilla Szilvia

2016.11.02.

2.000 Ft.

Hajrá!


Szánthó Bci

2016.11.02.

5.000 Ft.

Hajrá Kriszták!


Tánczos Emília

2016.10.19.

10.000 Ft.

Hajrá Lányok!!


Szabó Gábor

2016.10.11.

3.000 Ft.

Hajrá Csajok!!!!


Pleszkán Krisztina

2016.10.10.

5.000 Ft.


Csomós Rita

2016.10.07.

3.000 Ft.

Hajrá DK!


Gyarmati Zoltán

2016.10.04.

4.000 Ft.

Hajrá Kriszták!