Ferenczi Sándor

A Magyar Hospice Alapítvány Nárcisz Futókörének tagjaként a gyógyíthatatlan daganatos betegek méltó életvégi ápolását segítem.

Jótékony futóként teljesítem 2015. április 19-én a Telekom Vivicittá félmaraton versenyt.

Ferenczi Sándor
Szeretek futni, de korábban leginkább csak rövidebb távokat futottam. Az első utcai futóversenyen 2012-ben indultam, akkor még csak 7 km volt a táv, de magával ragadott a verseny hangulata. Ezután kezdtem egyre többet futni és 2013-ban a félmaratont párban, utána pedig a maratont váltóban futottam barátaimmal. Az első félmaratonom 2014-ben volt, ami számomra komoly megmérettetésnek számított, de sikerült. Ezután idén már három félmaratont futottam, ezek mind nagy sikerélményt jelentettek nekem. Arra gondoltam, ha a futás nekem örömet, sikerélményt jelent, akkor jó lenne, ha ezzel másokat is segíthetnék. Barátaim közvetítésével találtam a Magyar Hospice Alapítványra és úgy döntöttem, hogy futásaimmal támogatni, segíteni szeretném munkájukat.

Te is futnál?

MI AZ A NÁRCISZ FUTÓKÖR?

A Nárcisz Futókör a Magyar Hospice Alapítvány jószolgálati futóköre.

Maratonista, félmaratonista futóink minden lépésükkel segítik a gyógyíthatatlan daganatos betegek humánus életvégi ápolását.

A Nárcisz Futókör tagjai jótékony célra ajánlják fel egy-egy versenyüket, hiszen a táv teljesítésén kívül adománygyűjtő feladatot is vállalnak. Közös cselekvésre buzdítják környezetüket: szeretteik, ismerőseik, munkatársaik a drukkoláson túl felajánlásaikkal a versenytáv egy-egy szakaszát támogatják.

Adománygyűjtési célom:

100.000 Ft

Itt tartok most:

45.000 Ft

Tiszteletkör Üzenj nekem!

Eddigi támogatóim:

Széll Kata

2016.10.10.

10.000 Ft.

Fuss Sanyesz a mi Dodánk emlékéért!!!


Kabai Orsolya

2014.10.10.

10.000 Ft


Szűcs Gábor

2014.09.10.

1.000 Ft



Laczkó Norbert

2014.09.10.

2.000 Ft



Takó Betarix

2014.09.09.

5.000 Ft

Büszke vagyok Rád!!


Mihalkó Mónika

2014.09.09.

5.000 Ft


Kovács László

2014.09.07.

1.000 Ft

Hajrá Sanyi! sok sikert!!


Somorjai Gábor

2014.09.06.

2.000 Ft



Valánszki Timea

2014.09.06.

2.000 Ft



Kapuvári Mónika

2014.09.02.

5.000 Ft



Somorjai Roland

2014.09.03.

2.000 Ft

Személyesen nem ismerjük egymást de nagyon tisztelem azt amit teszel.