Busa Tamás

A Magyar Hospice Alapítvány Nárcisz Futókörének tagjaként a gyógyíthatatlan daganatos betegek méltó életvégi ápolását segítem.

Jótékony futóként teljesítem 2017. augusztus 12-én a 81 kilométeres Korinthosz ultratávját Szekszárd és Baja között.

Busa Tamás

Miért futok és támogatom a Magyar Hospice Alapítványt?

Sajnálatos módon a magyar egészségügy nem tudja teljes egészében fedezni az alapítvány költségeit, így az önzetlen felajánlások nélkül az nem tudna tovább működni. Kifejezetten sajnálatos, hogy a korábbi évhez képest a tavalyi évben kevesebb adománnyal tudott hozzájárulni Futókörünk a szervezet működéséhez, tehát betegeink ellátásához.

Pedig a betegek száma alapján kapacitásbővítésre lenne igény, és szörnyű érzés az, amikor egy gyógyíthatatlan beteget várólistára kell helyezni.

Ezért döntöttem el tavaly decemberben, hogy idén egy nagy kihívás teljesítésével kívánom felhívni a figyelmet az alapítvány munkájára. Hiszen megtudtam, hogy ha a Futókörünk tagjai együttesen 3,6 millió forint összegyűjtésével segíteni tudnák a Hospice Ház munkáját, egy szoba éves finanszírozását teremtenék elő.

Rendkívül nagy segítség lenne ez azoknak, akik életük alkonyán már nem tudnak tovább várni.

Mit ad ez a betegeinknek?

Laikusként először a fájdalom csökkentését mondanám, de amit a saját szememmel tapasztaltam, az elsősorban megnyugvás, békesség és méltóság. Mert szakértői támogatást, törődést és ápolást kapnak lakóink és ápoltjaink. De emellett a hozzátartozók családjával is foglalkozunk, és itt nem csak az ápolás terhén való könnyítésre gondolok.

Miért 260 ezer forintot szeretnék összegyűjteni?

Felkészülésem során 130 órát futottam idén, hogy erre a 81 km-es versenyre felkészüljek. Szeretném, ha ezt 130 óra ápolási időre válthatnám, hogy betegeink javára váljon az ezzel töltött idő. Ennek költsége 260 ezer forint. Ez csak az önzetlen felajánlások által valósulhat meg, amihez segítségeteket szeretném kérni.

Miért lettem Nárcisz Futó?

Sajnos azt tapasztalom, hogy egyre gyakrabban fordul elő a közvetlen közelemben, illetve minden ismerősöm esetében is, hogy daganatos betegségeket diagnosztizálnak a családjukban. Az emberek nem szeretnek beszélni a témáról, beletörődnek abba, ami van. Azonban ki segít azon, akin már senki sem tud? Itt válik fontossá a Hospice Ház munkája.

Kérlek, segíts a célom elérésben, és támogasd a Magyar Hospice Alapítvány munkáját! Köszönöm!

Rólam, illetve küzdelmeimről és motivációmról többet olvashatsz ITT!

Te is futnál?

MI AZ A NÁRCISZ FUTÓKÖR?

A Nárcisz Futókör a Magyar Hospice Alapítvány jószolgálati futóköre.

Maratonista, félmaratonista futóink minden lépésükkel segítik a gyógyíthatatlan daganatos betegek humánus életvégi ápolását.

A Nárcisz Futókör tagjai jótékony célra ajánlják fel egy-egy versenyüket, hiszen a táv teljesítésén kívül adománygyűjtő feladatot is vállalnak. Közös cselekvésre buzdítják környezetüket: szeretteik, ismerőseik, munkatársaik a drukkoláson túl felajánlásaikkal a versenytáv egy-egy szakaszát támogatják.

Adománygyűjtési célom:

260.000 Ft

Itt tartok most:

125.600 Ft

Tiszteletkör Üzenj nekem!

Eddigi támogatóim:

Czibere Zsolt

2017.08.16.

2.000 Ft.

Remélem rendben sikerült a futás. Nagyon nemes célért futsz.


Kovács Anita

2017.08.10.

10.000 Ft.

Hajrá Tomi! Kivételes ifjú vagy!


Király-Papp Ágnes

2017.08.08.

20.000 Ft.

Hajrá Tamás! Nagyra becsülöm


Széll Kata

2017.08.08.

30.000 Ft.

Hajrá Tomi! Veled vagyunk!


Stelcz Ferenc

201.08.07.

10.000 Ft.


Wittendorfer Margit

2017.08.04.

10.000 Ft.

Sok sikert kitartást és erőt kívánok! :-)


Sándor Kata

2017.08.03.

2.000 Ft.

Sikerülni fog mindkét célt teljesítened! Hajrá!


Tarjányi Eszter

2017.08.03.

2.000 Ft.

Nagyon szép kezdeményezés kedves Tamás - ismeretlenül is szurkolok Neked!


Szegedi Attila

2017.08.03.

10.000 Ft.

Hajrá Tomi! Nagyon nagy vagy! Drukkolok - lélekben ott leszek előtted hogy legyen motivációd! :) Csak ügyesen és kérjük majd az élménybeszámolót!


Klucsik Andrea (BP)

2017.08.02.

5.000 Ft.

Hajrá! Szurkolok az elviselhető melegért!


Karaba Zoltán (BP)

2017.08.01.

2.000 Ft.

Hajrá!


Kukoda (BP) Melinda

2017.08.01.

5.000 Ft.

Szia Tamás! Minden elismerésem hogy ilyen hosszú távra vállalkozol a nemes cél érdekében. Kívánok sok erőt és kitartást! Melinda


H. Kovács Judit

2017.08.01.

5.000 Ft.

Hajrá Tomi!


Raj Márk

2017.08.01.

2.600 Ft.

TATRA! :)


Hovanyecz Vivien

2017.08.01.

10.000 Ft.