Intézeti ellátás

A Budapest Hospice Ház, alapítványunk 10 ágyas fekvőbeteg részlege az otthoni hospice ellátás intézményi háttereként működik. Célja, hogy az otthon nem megfelelően enyhíthető tüneteket is kezelni tudjuk, illetve az ápolásban kimerült családtagoknak időleges pihenési lehetőséget biztosítsunk. Igyekszünk azonban a gondozási időt a minimumra szorítani, hogy betegeink mihamarabb hazatérhessenek otthonuk biztonságába, családjuk körébe.

Intézeti ellátás

Budapest Hospice Ház – Fekvőbeteg Részleg

Az Alapítvány különböző (ambuláns, otthoni és intézeti) betegellátó egységei közti átjárás lehetővé teszi a rugalmas, egyénre szabott, hatékony terápiát és gondozást, a megvalósított rendszer a gyógyíthatatlan betegeket halálukig önállóan és teljes körűen képes gondozni, családjukat támogatni.

A Budapest Hospice Házban 2005-ben megnyílt 10 ágyas fekvőbeteg részlegünk orvosai korszerű fájdalomcsillapítással és tüneti terápia alkalmazásával, pszichoszociális szakembereink lelki támogatással, ápolóink, önkéntes segítőink és gyógytornászaink szakértő gondoskodással, humánus hozzáállással igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a gyógyíthatatlan daganatos betegek emberi méltóságuk birtokában aktív, fájdalommentes, jó minőségű életet élhessenek.

Hogyan vehető igénybe az ellátás?

A beteg, a családtag, a beteg kezelőorvosa, illetve családorvosa kezdeményezheti az ellátást.

Mennyibe kerül ez a családnak?

A hospice ellátás mindenki számára térítésmentes.

Történeteink

Kiút a végső elkeseredettségből

Ha élni akar, menjen a hospice-ba

További történeteink

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Demeter Katalin, ápolási igazgató
Tel.: +36 70 943 51 12
H – Cs: 10:00 – 14:00, P: 10:00 – 14:00

  • A főváros alábbi kerületeiből tudunk jelentkezéseket fogadni: III., IV., VI., XIII., XIV., XV., XVI.
  • A további ellátandó területeinkhez tartozó települések listája IDE kattintva érhető el.
  • A többi település hospice ellátást biztosító intézményei IDE kattintva találhatók meg.

Adjukössze Vonal

Kérjük, hívja a 13600-as Nárcisz Vonalat és adja meg a 83-as kódot vagy küldje el sms-ben a 13600-as számra a 83-as kódot, ha Ön is egyetért velünk abban, hogy minden perc értékes!


Minden hívása és üzenete 500 Ft hozzájárulást nyújt a gyógyíthatatlan daganatos betegek ellátásához, támogatása pedig egyet jelent az ember méltóságába és egyediségébe vetett hittel.

13600/83

Köszönjük!

 

_

Felhívjuk figyelmét, hogy a 13600 vonal a Yettel hálózatából nem hívható, a Yettel kizárólag sms fogadást biztosít az adományozásra. Köszönjük megértését!